Az ácsmesterséget,
édesapánktól tanultuk, aki több mint negyven évet dolgozott a szakmában,
gyakorolva, továbbfejlesztve nagyapánk mesterségét, aki ugyancsak legalább
ötven évet ácsolt a hegyaljai falvak gazdáinak. Az õk közös hitvallása
(takarékosan, olcsón, szépet, maradandót alkotni) kötelez arra, hogy folytassuk
ezt a hagyományt, és úgy folytassuk, hogy emlékükhöz/hozzájuk méltó
legyen. Nagyapánk többször is elmondta:
„örökké úgy ke’ csiná’ni, hogy a kötés jó legyen fiaim!” Ezeknek a fényében
döntöttünk úgy, hogy a modern építkezési elvárásoknak való megfelelés mellett
fenntartunk egy másik vonalat is, ami a hagyományõrzésrõl szól. Ez esetenként
egy-egy régi, értékes ház felújításakor értékmegõrzés is lehet. Egy ilyen
száz-százötven éves faház felújítása során, annak ellenére, hogy sok türelmet
és odaadást igényel, jó élményekben is részesülünk, amikor régen használt
kötésekre, motívumokra, díszítésekre bukkanunk, és a kicserélendõ elemeknél
alkalmazzuk. Ilyenkor néha elgondolkodunk, hogy az idõk során, azért bizony
elszegényesedik a mesterség. Ezért választottuk tehát egy második, de nem
feltétlenül másodrangú vonalnak a hagyományõrzést. |